Utazás Irán legnagyobb szigetére
2017. április 25. írta: Gyetván Csaba

Utazás Irán legnagyobb szigetére

Túl sok leírás még angol nyelven sem érhető el az Iránhoz tartozó Qeshm-szigetről, így nyilván szorul némi magyarázatra, hogy kerültem ide, de hamarosan minden kiderül.

qeshm.jpg

Qeshm-sziget a Perzsa-öbölben található, Dubaitól kb. egy órányi repülőútra. Kiterjedése nagyjából akkora, mint két magyar megye területe együttvéve.

 

Foci VB a szigeten

Minden évben Irán ad otthont az Artist World Cup nevű focitornának, amit 2016-ban kivételesen nem a "perzsa" részeken, hanem Qeshm-szigeten rendeztek meg. A magyar csapat (aminek én is tagja vagyok) tavaly kapott először meghívást a tornára, így kerültem tehát erre a szigetre. Hogy hogyan szerepeltünk később megtudhatjátok, de most koncentráljunk a szigetre:).

muveszvalogatott.jpg

Arabos káosz

Egy arab országba induló európai túrista legfontosabb útitársa minden kétséget kizáróan csakis a "türelem" lehet. Úgy kell nekiindulni, hogy a következő napok az "esetleg", a "körülbelül", a "vagy igen, vagy nem" köré szerveződnek majd, ha ugyanis ez az alapállás, sok idegeskedéstől megkímélhetjük magunkat. Mert végül valahogy úgyis mindig minden megoldódik, jó példa erre a kiutaztatásunk.

A szervezők által biztosított repülőjegyek csak az indulás napjának reggelén érkeztek meg, de akkor is csak Dubaig szóltak. Azzal nyugtatták azonban a csapatvezetőinket, hogy szálljunk fel nyugodtan a gépre, mire Dubaiba érünk, rendezve lesz minden. Természetesen nem volt, ám mikor már épp kezdtünk volna kétségbe esni, megjelent egy öltönyös úriember, elnézést kért a kellemetlenségekért, majd javasolta, hogy kövessük, vár ugyanis a különgép!!!, amivel átvisznek bennünket Qeshm-szigetre.

Irán, amit 1935-ig Perzsiának hívtak, a világ 18. legnagyobb országa, nagyjából 16-szor akkora, mint Magyarország, fővárosa Teherán. Államberendezkedését tekintve erősen központosított, teokratikus ország. A teokratikus azt jelenti, hogy a legfőbb vallási vezető, az ajatollah irányít.

Az öltönyös egyébként még arra is figyelmeztetett, hogy ha szeretnénk némi alkoholt is fogyasztani amíg a szigeten leszünk, akkor még a reptéren vásároljunk be, mert bár Qeshmben nem veszik annyira szigorúan az alkoholtilalmat mint Irán többi részén, azért alkoholt vásárolni ott sem lehet. Ezen picin meglepődtünk, mert úgy tudtuk egész Iránban szigorú alkoholtilalom van, de hittünk újdonsült barátunknak és feltankoltuk a készleteket:).

gyetvan_puskas_peti.jpg

A gép olyan volt mint a filmekben az elnöki különgép: kanapé, bőrfotelek, plazmatévé, kezdtük is elfelejteni a kezdeti nehézségeket, ám megérkezve Qeshm szigetre jött az újabb pofon: a csomagok ellenőrzésekor elvettek tőlünk mindent, amit a Dubai duty freeben beszereztünk. Hiába magyaráztuk, hogy a kísérőnk tanácsára vásároltunk be, a vámosok csak annyit mondtak: kísérőnk információi sajnos tévesek voltak.

A focitorna is nagyjából ebben a mederben zajlott: a meccsek minumum egy órás csúszással kezdődtek és volt hogy órákat állt a játék, mert nem működtek a fényszórók. De a mini stadionban jelenlévő viszonylag nagy számú közönségnek az ég világon semmi gondja nem akadt mindezekkel, láthatóan jól érezték magukat és egy idő után mi is megszoktuk az arabos tempót.

2016-02-13_18_04_22.jpg

A kezdetlegesség bája

Annyiban egyébként igaza volt az öltönyös kísérőnknek, hogy Qeshm státusza valóban picit megfoghatatlan Iránon belül. A sziget fejlesztése láthatóan elindult abba az irányba, hogy a strandolni - bulizni vágyó nyugati turistákat is valahogy idevonzzák, de ahhoz képest, hogy a régióban van jó pár fejlettebb versenytárs (pl. Dubai, vagy épp Doha), hatalmas lemaradásban van Qeshm. Vonzereje épp ezért most talán viszonylagos elmaradottságában van. (Mondjuk rá lehet fogni, hogy ilyesmi lehetett Dubai, mikor a múlt század közepén fejlődésnek indult.)

Hotelek például nincsenek, így aki szállást akar, annak a helyiek saját lakásaiban kínált kiadó szobákkal kell beérnie. Ezt persze lehet onnan is nézni, hogy egy modern hotelben nem lenne lehetőségünk például igazi szélfogó kéményes házban lakni. A szélfogó kémény az iráni épületek sajátossága: periszkóphoz hasonló szerkezetek, tulajdonképpen ezzel fogják be a szelet és rajta ketesztül megoldható a ház természetes hűtése. (Sajnos egy 2005-ös földrengés sok ilyen szélfogó kéményt megsemmisített).

szelfogo.jpg

A szegényes szálláshelyzetre még egy példa: a focitornán résztvevő országok csapatait is egy faházakból álló "beach resort"-ban szállásolták el. A házak felszereltsége természetesen teljesen fapados volt, viszont mindenért kárpótolt minket az, ami az, hogy reggel az ajtón kilépve a tenger tárult elénk.

Szigorú vallási szabályok

Az infrastruktúra mellett a szigorúan vett iszlám vallási a szabályok sem épp túristacsalogatók. Alkoholt fogyasztani ugye tilos, de az öltözködésre vonatkozó megkötéseket is szigorúan veszik: iráni nők jelenlétében például nem volt szabad félmeztelenül mutatkozni a strandon, a rekkenő hőség ellenére sem.

iran_tesiora.jpg

Hiába van egyébként ezekkel a dolgokkal tisztában az ember mikor idejön, akkor is megdöbbentő élőben tapasztalni, ahogy a földig érő ruhájukban a lányok testnevelés órán felhőtlenül rohangálnak vagy épp fürdés helyett csak a bokáig érő vízben sétálgatnak.

Persze sokan azt mondják erre: itt ez a normális, mindig is így volt. Csakhogy a helyzet az, hogy ez nem igaz. A viseletre vonatkozó, egyébként elavultnak tűnő szabályok csak az 1979-es iráni forradalom után léptek érvénybe, a hetvenes évek közepén például így nézett ki egy iráni strand:

iran_strand.jpg

És még hosszan lehetne sorolni a rengeteg ellentmondást, furcsaságot, ami oly vonzóvá teszi ezt a kultúrát és ezt a szigetet, de ennyi most szerintem elég.

Amúgy csodás hely

Ha ez volt a bevezető, akkor most jöhetnének a a látnivalók. Jönnek is, de nem írásos formában, hanem egy rövid videóban, csináltam ugyanis egy mini útifimet kint, vannak benne delfinek, krokodolik, star warsos völgyek és nagyon jó iráni kaják, ha van pár percetek nézzétek meg, lent találjátok. Egyébként ha valakinek kedve támad egy iráni utazáshoz, annak az 1000 út utazási irodát ajánlom, én már voltam velük sok helyen és még sosem csalódtam, üdv Csabi

(Ja annyit a tisztesség kedvéért: hazafelé a repülőtéren hiánytalanul visszakaptunk mindent, amit odafelé a vámosok elkoboztak:) 

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr2912449131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása