Egy nap Tatán - látnivalók az Öreg-tó körül
2018. március 23. írta: Gyetván Csaba

Egy nap Tatán - látnivalók az Öreg-tó körül

Már Mátyás-király is tudta, hogy Tata jó hely

Tata kiránduló szemmel nem egy túl bonyolult város, amikor megérkezünk elég az Öreg-tavat megcélozni és minden fontosabb látnivalót megtalálunk a környékén. Vagy nem?

Az Öreg-tó

A tatai Öreg-tó Magyarország legidősebb mesterséges tava, az Által-ér felduzzasztásával keletekezett még a honfoglalás előtt.

img_0749_1.jpg

A tó tehát tényleg idős, de az "öreg" arra is utal, hogy nagy, hisz ezt a jelzőt korábban nagy kiterjedésű természeti képződmények, vagy épületek leírására is használták (Öreg-hegy, Öreg-templom stb).

A Tatai-tó vízfelülete kb. 200 hektár, vagyis a tó kb. kétszer akkora, mint pl. a Szelidi-tó. 

Amikor a környék Esterházy birtok volt, a tavat halastóként használták, de abban az időben működtek itt vízimalmok és egy vízi vágóhíd is (ezek az épületek most is megvannak). Manapság lehet a tavon csónakázni, sétahajózni, horgászni, de könnyedén körbe is lehet sétálni (futni), a kerülete ugyanis mindössze 7,5 km. 

img_0900.jpg

A Tatai-tó Európa egyetlen olyan városi tava, amin az ősszel és télen is rengeteg a költöző madár, a vadludak, vadkacsák tízezreinek szolgál ugyanis átmeneti menedékként.

Fürdeni hivatalosan nem lehet, de nem hivatalosan azért sokan bemerészkednek nyáron. Aki hivatalos és magasabb színvonalú fürdőzésre vágyik, annak a Tatai Fényes Strandfürdő ajánlható.

Látnivalók a tó körül

A legfontosabb természetesen a Tatai Vár, ezt még az is ismeri, aki sosem járt a városban, hisz minden "városimázs" képen szerepel. (egyrészt mert tényleg jól néz ki, másrészt a tóról készült fotók sem érnének sokat a vár nélkül.)

img_0890.jpg

Várat elődeink általában valamilyen jól védhető magaslatra (hegyre) építettek, vagy ha ilyen nem volt, akkor nehezen megközelíthető, mocsaras területre. Tatán ez utóbbi a helyzet, a tó körüli ingovány volt adott. A reneszánsz vízivár építtetője Luxemburg Zsigmond volt, de állítólag Mátyás király is szívesen pihent itt. Az eredeti épületből ma már csak a délkeleti szárny áll, de a falmaradványokból kirajzolódik mekkora lehetett erdetileg a vár (vagy inkább várkastély.) Belül jelenleg múzeum működik.

img_0769.jpg

Ha előzetesen felkészülés gyanánt olvasgatunk Tatáról, akkor sok helyen szerepelnek látnivalóként Tata barokk épületei. Elöljáróban fontos leszögezni, hogy mondjuk Egerhez, Pécshez, vagy épp Sopronhoz nem hasonlítható a tatai belváros, ám mivel kétszáz éven át volt az Esterházyak birtoka a környék, van jó pár "megnyilvánulása" a tatai barokknak. Ilyen például a volt Piarista Rendház, a Szent Kereszt templom. És természetesen az Eszterházy-kastély, ami ugyan jelenleg felújítás alatt áll, de kívülről is mutatós.

img_0851.jpgEsterházy-kastély

img_0862.jpgVolt Piarista Rendház

img_0805.jpgSzent kereszt templom

img_0811.jpg

Mi van még itt? És a környéken?

A fontosabb látnivalók valóban a tó körül vannak, de Tatán érdemes még felkeresni Cseke-tavat és a mellette található angolparkot, amit szintén az Esterházyak építtettek. A kopár sziklái miatt elég mutatós a Kálvária-domb is, ráadásul itt található a 40 méter magas Fellner Jakab kilátó is, ahonnan jó kilátás nyílik a környékre. /Fellner Jakab volt az Esterházyak "házi építésze", az ő nevéhez fűződik például a kastély, a rendház de a Szent kereszt templom terve is./ És elég szép a város nemrég felújított főtere is.

img_0813.jpg

Tata sokak fejében "tipikus egynapos"-ként él, de ha sorra vesszük a város közvetlen környezetében található látnivalókat, például Tatabányát, a kocsi Kocsi múzeumot, a Majki kamalduli remetéseget, a Bokodi-tavat, vagy épp a Vértes és a Gerecse természeti látnivalóit, akkor simán kijöhet 2-3 nap is.

Evés, ivás, alvás

Tata, főként a tó környéke elég jól áll kávézókkal, éttermekkel. A Gottwald kávéházban például nem csak a kávé finom, de a sütemények is, az éttermek közül kiemelkedik a Vár és az Esterházy-kastély között található, Michelin-csillagos cheffel rendelkező Platán, a hagyományos, halászcsárda fílinget kedvelőknek pedig a Tóparti Halászcsárda ajánlható nyugodt szívvel. A szállodák közül pedig a wellness részleggel is rendelkező Hotel Gottwaldot érdemes kiemelni, vagy épp a Kristály Imperal Hotelt, ami az ország legrébben működő szállodája.

img_0835.jpg

Mikor menjünk? 

Tatát nyilván akkor érdemes célba venni, amikor jó az idő, azaz tavasztól-őszig leginkább. Ha mégis konkrét időpontokat kéne javasolni, akkor az egyes fesztiválokhoz érdemes igazítani a látogatást, merthogy fesztivál van bőven. Hagyományosan júniusban rendezik a Víz, Zene, Virágfesztivált, erre idén már 25. alkalommal kerül sor az Öreg-tó partján. Ez a legnagyobb helyi rendezvény, sokat nem érdemes róla értekezni, a nevében benne van szerintem minden. 

Szintén hagyományosnak mondható a Barokk fesztivál, amire augusztus utolsó hetében kerül sor lassan már huszadik éve. Az egy hetes fesztivál alatt  hangversenyeken, képzőművészeti kiállításokon vehetünk részt, amikhez a csodaszép barokk épületek adják a helyszínt.

img_0869.jpg

Az ősz legnagyobb rendezvénye pedig a Halászati fesztivál, amikor is a tóról lehalásszák a halakat, hatalmas halászléfőző és bográcsos buli keretében. Mindennek tetejébe 2018 márciusában sor keült az első a Csokifesztiválra is, szóval Tata lehet, hogy nem csak a vizek, de a fesztiválok városa is már. Aki jobban hisz a videónak, mint a leírtaknak, annak van egy 2 perces, telefonnal felvett és összevágott videóm, íme: 

/Ha tetszett a poszt, további utazási tippekért kövess a facebookon és az instagramon is./

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr913743252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása