Kirándulás Pannonhalmára
2017. május 20. írta: Gyetván Csaba

Kirándulás Pannonhalmára

Ez a bejegyzés a bencések 1000 éves központjáról, a Pannonhalmi Bencés Apátságról szól, de előzetesn érdemes megemlékezni a Szent-Mártonról.

Szent Márton Kr.e 316-ban született Savariában (mai Szombathely) és a fennmaradt írások szerint egész életét a kereszténység terjesztésének szentelte. Rengeteget utazott, rengeteg embert megtérített és akivel csak tudott jót tett.

A Szent-Márton hegy

Csodákról is beszámolnak Szent Mártonnal kapcsolatban, az egyik ilyen a püspökké választásának a története. 371-ben épp Toursban élt, ahol a helyiek szerették volna megtenni püspöknek, ő azonban nem tartotta magát alkalmasnak a tisztségre és elbújt. Csakhogy épp a libák óljába, az óriási ricsaj és gágogás pedig lebuktattta Mártont, aki így már nem kerülhette el a kinevezést.

Ez tehát Márton és a ludak története, de ami miatt nekünk ez most fontos: Márton a legenda szerint fiatal korában minden nap a mai Szent Márton-hegyen imádkozott. A hegyet halála után kultikus helyként kezelték és nyilván ez is közrejátszott abban, hogy 996-ban épp ide telepítette Géza fejedelem a beinvitált bencés szerzeteseket (és alapított nekik monostort).

turista-szalami-pannonhalma.JPG

A hegy, vagy inkább domb, (vagy inkább halom) egyébként a Kisalföldön, Győr közelében található, így már össze is rakható, miért volt 1965-ig Győrszentmárton a mai Pannonhalma neve.  

(A Pannonhalma elnevezést sem kellett "kitalálni", hisz az már régen adott volt: a nyelvújító Kazinczy egyik 1820 körül írt levelében fordult elő elsőként).

Megérkeznek a bencések Pannonhalmára

Géza fejedelem hívására érkeztek tehát az első bencés szerzetesek, a feladatuk az volt, hogy terjesszék a magyarok között a kereszténységet. Géza halála miatt a monostor építését már fia, István fejezte be és 1002-ben ő adta ki az alapító levelet is. 

turista-szalami-pannonhalma_1.JPG

A bencések úgynevezett dolgozó rend, azaz hagyományosan saját tevékenységből tartják fenn magukat. Ilyen például a gyógynövénytermesztés, de a Pannonhalmi Apátság sokáig hiteles helyként is működött, ez olyan kb. mint ma egy közjegyzőség. És a szerzetesek tanítanak is, bár tanítani csak az 1800-as évek elején kezdtek és nem minden előzmény nélkül...

A kalapos királyként ismert II. József 1786-ban kiadott egy rendeletet (szekularizációs rendelet), ami feloszlatta a magyarországi szerzetesrendek java részét, főként azokat, amelyek sem tanítással, sem gyógyítással, sem tudományokkal nem foglalkoztak. A pannonhalmi bencések ekkor elveszítették a műkincseik, könyveik jelentős részét és a monostort is, igaz azt 1801-ben visszakapták azzal a feltétellel, hogy tanítani is fognak.

Aki most azt hiszi, hogy ezzel indult el az ország jelenleg egyik legerősebb gimnáziumának, a Bencés Gimnáziumnak a története az téved, de kétségtelenül ez alapozta meg a későbbi (1950-es) létrejöttét.

A híres könyvtár

És például a patinás könyvtár létrejöttét is ez alapozta meg, ugyanis úgy megnőtt a tudományos munkák száma, hogy szükség lett egy helyiségre, ahol ezeket tárolják és lajstromozák. A könyvtár, ami Magyarország első, avagy legrégebbi könyvtára, 1820-ban jött létre és jelenleg több mint 400.000 könyv van itt. Köztük tudományos munkák, vallásos tematikájú könyvek, gyógyfüves receptek, személyes jegyzetek a szerzetesektől, de van egy hálás fotótémának számító 200 éves földgömb is:).

img_8255.JPG

És természetesen a másik nagy bencés központ, a Tihanyi Apátság alapítólevét is itt őrzik. Azért természetes egyébként, hogy itt és nem Tihanyban, mert egy ilyen dokumentumnak speciális feltételek kellenek (páratartalom, hőmérséklet stb.) az meg csak itt adott. Egyébként kifejezetten hűvös van a könyvtárban, erre nem árt felkészülni.

A Bazilika

A Bazilika új belső tere engem nagyon lenyűgözött és az "új" kitétel itt nagyon is fontos, ugyanis 2012-ben építették át legutóbb. Ahogy belépünk egyszerre érezni a templomot puritánnak-egyszerűnek és modernnek. Egy angol minimalista építész, John Pawson volt egyébként a tervező és a bencések kifejezett kérése volt, hogy térjen vissza az eredeti 1000 évvel ezelőtti irányhoz.

turista-szalami-pannonhalma-oltar.jpg

Az eredeti templom ugyanis szerzetesi templomnak épült, csak az évszázadok és a többszöri átépítés során ez picit feledésbe merült. Így lehet, hogy az 1870-es utolsó, nagyobb átalakítás következtében már inkább egy székesegyházra emlékeztetet a templom, volt szószék, freskók és több száz fő befogadására alkalmas padsorok is. De ezekre nincs szükség egy szerzetes közösség meghitt liturgiuáin és a legutóbbi, 2012-es átalakítással el is tűnt a sallang. 

"Az imaterem az legyen, aminek a neve mondja. Ott mást ne csináljanak és ne is tartsanak."

- ez egyébként Szent Benedek regulája az imateremre vonatkozóan.

2015-03-14_12_13_17.jpg

A Világörökség része

Fennállásának 1000 éves évfordulóján, 1996-ban a Pannonhalmi Bencés Főapátság felkerült az UNESCO világörökségi listájára, ez alkalomból járt itt II. János Pál pápa is.

Nem csak a Bencés Főapátság és templom lett egyegyébként a Világörökség része 1996-ban, hanem az épülettömbön kívül eső Kálvária, a Temetőkápolna és a Millenniumi Emlékmű is. Ezeket is érdemes végigjárni, illetve van itt borászat, gyógynövénykert, levendulalepárló, arborétum is és egy kiváló étterem, a Viator.

És a Viator éttteremel vissza is tértünk oda, ahonnan indultunk, azaz Szent Mártonhoz: őt ugyanis, mivel rengeteget utazott, Homo Viatornak, utazó embernek is nevezték. Van is egyébként az étterem oldalán egy bronzplakett Szent Márton lábnyomával. Van egy négy perces videóm is  a leírtakkal és egyéb érdekeségekkel:).

/Ha tetszett a poszt, további utazási tippekért kövess a facebookon és az instagramon is./

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr6312510239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.