A "legendás" Balaton
2017. július 08. írta: Gyetván Csaba

A "legendás" Balaton

A Balaton környéke nem csak strandokkal van tele, de olyan sztorikkal is, amik csak még vonzóbbá teszik a környéket.

Zalaszántó - Sztúpa

A sztúpa egy fura és sokak számára teljesen ismeretlen szó, úgyhogy először tisztázzuk, mi is az. Sztúpának a buddhista szentélyeket nevezik, kezdetben csak egy földhalmot értettek alatta, ahova Buddha relikviáit temették, a mai sztúpák ezzel szemben már inkább kőből vannak, többnyire harang?, fordított kehely? alakúak és fehérek (bár Sri lankán láttam jó pár aranyozott verziót is).

fullsizerender_52.jpg

Egy sztúpa a buddhisták számára zarándokhely, de a nem buddhisták számára is lehet az, jó példa erre a Keszthey melletti Zalaszántón álló sztúpa. Európai, vagy magyar szemnek eleve érdekes a forma, ráadásul itt ez a hófehér építmény különösen jól mutat a a zöld erdőben.

Egy Bécsben élő koreai buddhista szerzetes építtette valamikor a 90-es évek elején és állítólag hosszasan kutatta a megfelelő helyet, mígnem itt megtalálta azt a harmóniát és békét, amit keresett. Tényleg különös itt a hangulat, amit csak tovább fokoz a fák közé kifeszített rengeteg színes imazászló. 

fullsizerender_59.jpg

A területhez tartozik egyébként egy meditációs központ  is, sőt él itt egy láma is, aki amellett, hogy nagyon közvetlen, nagyon szépen meditál-énekel. (A lenti videóban benne van.)

Rózsakő  - Badacsony

A Rózsa-kő picit talán kilóg a sorból, hisz ezt azért elég sokan ismerik, legalábbis annyit tudnak róla, hogy a kő Badacsonyban található, illetve, hogy a legenda szerint varázserővel bír: ha ráül egy szerelmespár, akkor egy éven belül összeházasodnak. A lényeg nagyjából valóban ennyi, de azért nem árt megismerkedni a részletekkel:

fullsizerender_53.jpg

Minden legendához kell minimum egy főszereplő, itt kettő is van. Az egyik Kisfaludy Sándor, aki a felvilágosodás korának egyik legismertebb írója, költője volt és akit a Balaton költőjének is mondanak, mert verseiben sokat írt a Balaton szépségéről.

Kisfaludynak Badacsonyban volt présháza és egy szüret során ismerkedett meg másik főszereplőnkkel, Szegedy Rózával, akivel azonnal egymásba szerettek és nem sokkal később össze is házasodtak. Badacsonyban éltek innentől, méghozzá abban a kúriában, amit ma Szegedy Róza házként ismerünk és amit a kiváló panoráma mellett azért is látogatnak sokan, mert itt forgatták az 50-es években az azóta kultikussá lett Liliomfi című filmet.

badacsony_9.jpg

És akkor a kő: Sándor és Róza, akiket a Balaton szerelmespárjának is neveznek, nagyon sokat üldögéltek a házuk feletti teraszon lévő lapos bazalttömbön, amivel kapcsolatban máig él a legenda: ha kézenfogva egy szerelmespár ráül, akkor egy éven belül összeházasodnak. A legendát egyébként Kisfaludynak tulajdonítják, nyilván a Rózából jött a Rózsa-kő és az is fontos részlet, hogy a tuti hatásért állítólag a Balatonnak háttal kell ülni.

Mozdony a Vöröskő hídon, Balatonalmádi

Balatonalmádi egyik fő nevezetessége az Öreg-hegyi kilátó. Aki már sétált, autózott, biciklizett fel ide, az nagy eséllyel átment a Vöröskő híd alatt is. Ha pedig átment, akkor biztos feltűnt a mozdony, ami a híd tetején áll. Ez tulajdonképpen egy emlékmozdony, vagy egy memento és azokra az időkre emlékeztet, amikor az Öreg-hegy ezen a részén vasútvonal működött.

fullsizerender_54.jpgA vasútvonalat 1909-ben nyitották, Veszprémet kötötte össze Alsóörssel és azért számolták fel végleg 1969-ben, mert gazdaságtalánná vált. Egy pár méteres sínpár és a mozdony azonban megmaradt, hogy emlékzetsse az itt elhaladókat arra, hogy ez volt az a vasútvonal, aminek köszönhetően Almádi, mint üdülőhely anno igazi fejlődésnek indult.

A kőzet egyébként, amiből a híd épült az úgynevezett permi vörös homokkő és elég nagy mennyiségben hozzáférhető erre, így nem csoda, hogy Almádiban vagy épp Alsőörsön a kerítések, szobrok, buszmegállók általában "vöröslenek". Nyilván ez így önmagában még nem egy nagy történet, de nekem egyből azzá vált, mikor Indiában pár éve azt láttam, hogy évente százezrek, milliók keresnek fel olyan látványosságokat, mint a delhi vagy épp az agrai Vörös Erőd, amik ugyanebből a vörös homokkőből épültek. Tehát ismét kiderült: a tálalás a lényeg:).

img_0376.JPGAgra, Vörös erőd

Balatonudvari és a szív alakú sírkövek

Lehet, hogy van aki évente többször is átautózik Balatonudvarin úgy, hogy nem is tudja: a település közepén, a 71-es út mellett található az ország egyik legkülönösebb temetője. Udvariban ugyanis - legalábbis a temető régebbi részén - szív alakúak a sírkövek. Igazán egzakt magyarázatot még nem hallottam a jelenségre, de nem is baj, mert annyira jó a legenda.

fullsizerender_55.jpgEszerint élt itt egyszer egy kőfaragó legény, akinek a szerelme a Balatonba fulladt, ő pedig úgy próbálta meg életben tartani a lány emlékét, hogy innentől csak szív alakú sírköveket készített. (merthogy úgy tartotta, miután megahalunk, a szívünk úgyis kővé válik). Kb. 40-50 ilyen sírkő van a temetőben és állítólag épp a kőfaragó legényé az utolsó ilyen sírkő (sajnos az ő nevéről nem szól a fáma).

A déli parton is van egy kultikus temető, Balatonszemesen ugyanis egymástól mindössze pár méterre található két színészlegendánk, Latinovits Zoltán és Bujtor István sírja.

Festetics Allé, Keszthely

A Festetics Allé szintén "útmenti látványosság" és szintén a 71-es út mellett van, csak picit "odébb" Keszthely közelében.

fullsizerender_56.jpgAz Allé tulajdonképp egy földút, amit egy kb. 5 kilóméter hosszú, nyílegyenes feketefenyősor határol és onnan kapta a nevét, hogy anno a Festeticsek a keszthelyi kastély és a majorság között ezen az úton közlekedtek. Alapból is szép az Allé, ráadásul  mikor legutóbb ott jártam, épp nyílt a szomszédos parcellán ez a lila színű, facília nevű virág.

5+1 Az elkártyázott feleség története - Hotel Zenit

A Festeticsekkel sokan csak a keszthelyi kastélyt azonosítják, pedig a környéken egy időben kvázi minden az övék volt. Mivel bortermeléssel is foglalkoztak, volt rengeteg szőlőjük és ehhez nyilván pincék, avagy borfeldolgozó központok is tartoztak. Az egyik ilyen pince Vonyarcvashegyen található, a mai Hotel Zenit alatt és amellett, hogy nagyon hangulatos a helyiség, jó a története is.

fullsizerender_58.jpgFestetics Tasziló a főszereplője, aki nem tartozott a grófi család legismertebb tagjai közé, de ettől még nagyon is érdekes figura volt. Remekül kártyázott például és állítólag egyszer óriási összeget nyert a monacoi hercegtől, aki ezt nem akarta kifizetni és inkább felajánlotta feleségét egy éjszakára.

Tasziló azonban úriemberként erre az ajánlatra kategórikus nemet mondott és inkább elengedte a tartozást. Ez a hercegnőnek, akit Maria Victoria Hamiltonnak hívtak, annyira imponált, hogy beleszeretett Taszilóba és mivel az érzés kölcsönös volt, le is léptek együtt. Sokat utaztak, boldogan éltek, majd mikor először hozta el a vonyarcvashegyi pincéhez Tasziló Maria Victoriát ,az így kiáltott fel: - Te jó ég, ez egy Taverna!, és azóta így hívják a pincét.

fullsizerender_57.jpgA pincében jelenleg működik egy borászati-szőlészeti, valamint a Festeticsek életét bemutató kiállítás, de tartanak itt borkóstolókat is. A hotel egyébként nem kimondottan borhotel, de szinte minden oldalról szőlők veszik körül és a neve is a Zenit nevű szőlőfajtára utal. Van wellness, kitűnő a panoráma a szobákból és az étterem teraszáról is, szóval mindenkinek csak ajánlom.  Aki pedig akarja, itt megnézheti a leírtakat videós formában: 

/Ha tetszett a poszt, további utazási tippekért kövess a facebookon és az instagramon is./

 

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr8212638701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.