Franciául tett hitet magyarsága mellett Liszt
2018. május 19. írta: Gyetván Csaba

Franciául tett hitet magyarsága mellett Liszt

Liszt Ferenc azon művészek közé tartozik, akiket nem csak haláluk után "fedeztek fel", hanem már kortársaiktól megkapták az elismerést. A páratlan Liszt-életút a raidingi szülőházban elég részletesen bemutatásra kerül.

Liszt Ferenc vagy Franz Liszt?

Liszt Ferenc 1811-ben született az osztrák-magyar monarchia területén, Doborjánban (a mai Raidingban).

Ha a trianoni döntés után Sopron és Kőszeg között egy egyenes vonalat húztak volna a döntéshozók, akkor egy pillanatig sem lenne kérdéses Liszt Ferenc "hovatartozása", ám mivel Doborján Ausztriához került, így az osztrákok is némileg jogosan érzik sajátjuknak Lisztet. 

doborjanliszt_9.JPG

Mellettük szól némileg az is, hogy Liszt egyáltalán nem beszélt magyarul, szülőfalujának iskolájában a tanítás németül folyt. Az Esterházy uradalomban dolgozó édesapja ugyan magyar volt, ám édesanyja osztrák, így otthon is német volt a "hivatalos nyelv" és mivel Liszt már 10 évesen Bécsbe került zenét tanulni, majd onnan Párizsba, a francia lett a második anyanyelve. Vagyis magyarul esélye sem volt már megtanulni, ennek ellenére állítólag ez egyik budapesti koncertjén franciául így nyilatkozott: "Je suis hongrois". (Magyar vagyok.)

A szülőház - emlékmúzeum

Liszt legendás tehetéségéről, millió turnéjáról, illetve arról, hogy korának mai értelemben vett könnyűzenei szupersztárja volt, akinek a nők a színpadra dobálták a bugyijukat, rengeteget lehet olvasni, így inkább most azt venném végig mit kapunk ezekből az emlékmúzeumként működő szülőházban (ami inkább emlékpark).

doborjanliszt_8.JPGViolinkulcsok mutatják az irányt a Liszt emlékpark járdáin

A rutinos emlékház látogatók nyilván egy szépen felújított, mindenféle korhű bútorokkal és relikviákkal berendezett parasztházra számítanak Raidingba érve és nem is kell csalódniuk, ez megvan, ami viszont meglepő, hogy a ház mellett áll egy hatalmas csarnok, ami elsőre olyan mintha a falu új sportcsarnoka lenne.

doborjanliszt_11.JPG

A sportcsarnoknak tűnő épület igazából egy koncertterem, amit néhány éve építettek. Rendszeresen tartanak itt hangversenyeket, a koncertterem egyébként szimbolikusan 600 fő befogadására alkalmas, általában ekkora publikum előtt játszott Liszt Ferenc is.

doborjanliszt_26.JPG

A csarnokban nem csak koncerttermet találunk, hanem egy csomó Liszt relikviát is. Például egy olyan Bösendorfer zongorát, amin maga Liszt is játszott. Igazi hangszergyilkosnak tartották egyébként, koncertjein ugyanis jó néhány zongora "összerogyott" dinamikus játékától.

doborjanliszt_3.JPG

Liszt gyakorlatilag végigutazta és turnézta az életét, a folyosó falain lévő képek az egyes állomásokat próbálják lekövetni.

doborjanliszt_2.JPG

A legenda szerint Liszt rendszeresen játszott ujjai között égő szivart tartva, az egyik vitrinben egy el nem szívott "Liszt-szivart" láthatunk. 

doborjanliszt_5.JPG

Arra, hogy a mai rocksztárokhoz hasonlóan rázta a haját koncert közben nincs bizonyíték, arra viszont, hogy hosszú haja volt renegetg ábrázolás utal, de akinek ez sem elég, azt valószínűleg végképp meggyőzik az eredeti Liszt-hajfonatok.

doborjanliszt_6.JPG

A csarnok félemeletén tehát a "felnőtt Liszt" relikviákat találjuk, a gyerekkor emlékeit pedig a szülői házban, aminek a bejárata felett egy emléktábla emlékeztet Liszt Ferenc születésére.

doborjanliszt_13.JPG

doborjanliszt_12.JPG

A legenda szerint 1811-ben egy üstökös haladt át Európa felett, aminek kapcsán egy kis ausztriai faluban, Doborjánban (Raiding) jövendőmondók megjósolták egy várandós asszonynak, hogy híres embert fog majd a világra hozni. Nem sokkal később megszületett Esterházy Miklós herceg juhász számadójának Liszt Ádámnak és feleségének egyetlen gyermeke, Liszt Ferenc.

A kétszobás parasztházban megtekinthető például Liszt keresztelőkútja, az orgona amin gyerekként a falu templomában játszott, de még apjának hozzá intézett intelmeit is megtaláljuk. 

doborjanliszt_16.JPG

doborjanliszt_14.JPG

doborjanliszt_18.JPG

Összességében azt tudom elmondani, hogy a legtöbb emlékmúzeumhoz képest a Liszt emlékmúzeum nem avítt, abszolút nélkülözi a dohosságot, friss, lendületes és még a nem kifejezett zene (vagy Liszt) rajongóknak is garantáltan jó program, ami például kiegészítője lehet egy eszterházi, soproni, vagy kőszegi kirándulásnak.

A hivatalos nevén Liszt  Zentrumot ezen az internetcímen éritek el: www.liszt-haus.at

Lezárásképp pedig még néhány kimaradt fotó:

/Ha tetszett a poszt, további urazási tippekért kövess a facebookon és az insagramin is./

doborjanliszt_25.JPG

 doborjanliszt_24.JPGdoborjanliszt_29.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr8113614467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.