Elindultak a rácok Keviből, megszületett Ráckeve
2018. július 28. írta: Gyetván Csaba

Elindultak a rácok Keviből, megszületett Ráckeve

Nem biztos, hogy mindenki top 10-es bakancslistáján ott szerepel Ráckeve, de ha egyszer ide tévedünk - például wellnessezni - mindenképp nézzünk szét a városban, sokkal több a látnivaló, mint elsőre esetleg gondolnánk.

Ráckeve egy  nagyjából tízezres lélekszámú város Pest megyében, a Csepel-sziget dél-keleti csücskénél, Budepesttől nagyjából 50 kilométerre.

Ez Ráckeve

A földrajzi nevek sokszor teljes történeteket rejtenek és akik követik a blogot, azoknak nem lesz meglepő, hogy Ráckeve neve mellett sem megyek el szó nélkül. Az 1500-as években Európa ezen részét már nagy erőkkel fenyegette a török, így az Al-Duna mentén élő szerbeket is. A Kevi nevű városka lakosai annyira tartottak a török támadástól, hogy felkerekedtek és felhajóztak a Dunán a mai Csepel-szigetig.

dsc02253.JPG

A 19. század előtt általonosságban a szerbeket nevezték rácoknak, később a török elől dél felől Magyarországra menekülő népeket hívták így összefoglalólag. A mai településnevek között is van jópár, ami ezekben az időkben keletkezett, például Rácalmás, vagy épp a Keviből érkezők által alapított Ráckeve.

Ráckeve igen gyorsan jelentős kereskedővárossá nőtte ki magát, ez persze annak is köszönhető volt, hogy a rácok magukkal hozták városi kiváltságlevelüket, amit Zsigmond, majd Mátyás is megerősített. Ráckevén ennek az időszaknak a legszebb épített emléke a rá Nagyboldogasszony templom, ami Magyarország legrégibb gótikus stílusú szerb temploma.

dsc02303.JPGA gótikus templom harangtornya a 18. században épült, ennek megfelelően ez már egy barokk alkotás

Voltam már többször Oroszországban, láttam jó pár nagyon szép ortodox templomot, de túlzás nélkül kijelenthető, hogy a ráckevei templom belső része állja az összehasonlítást. Nemrég egyébként zajlott egy átfogobb restaurálás, aminek során kiderült, hogy anno a középkori festők a növényi kivonatok mellett marhavért is használtak munkájuk során.

dsc02307.JPGA szintén rácok által alapított Szentendrén is van hasonló szerb templom, de az első a ráckevei

Barokk alkotás és a 18. századból származik Ráckeve másik büszkesége, a Savoyai kastély is. A névedó, Savoyai Jenő XIV. Lajos udvarában nevelkedett, ám mivel vézna termete miatt a Napkirály mellett nem válhatott belőle hadvezér, felajánlotta szolgálatait I. Lipót Habsburg uralkodónak. A Habsburgok örömmel fogadták Savoyait, mert egyrészt tudója volt a francia hadititkoknak, másrészt a fenyegető török ellen minden segítség jól jött.

dsc02277.JPG
Savoyai pedig meghálálta a bizalmat 1697-ben Zentánál az ő hadvezérsége alatt mért döntő csapást a Habsburg sereg a törökökre. A hadvezér hősi tettéért cserébe megkapta egész Csepel-szigetet és azonnal építtetett is itt egy kastélyt. A jelenleg hotelként, rendezvényhelyszínként, kiállítótérként működő kastély természetesen most is Savoyai nevét viseli, bár a rossznyelvek szerint a névadó nem is járt itt soha, esetleg vadászni egyszer-kétszer, hisz életvitelszerűen Schönbrunnban élt.

A többi látnivaló

Mivel általános leírások szép számban elérhetők az interneten, így a város többi látnivalójáról csak egy-egy érdekes részletet ragadok ki.

dsc02321.JPG

Ráckeve tehát a Csepel-szigeten található, ám vannak településrészek a "szárazföldön is", a két városrészt a (ráckevei) Árpád-híd köti össze. A kosárfülre hasonlító Árpád-hidat 1897-ben építették, ám a második világháborúban a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A háború után a szintén lebombázott szegedi vasúti Tisza-híd roncsainak felhasználásával építették újjá.

Az itteniek életében mindig is fontos szerepet játszott a Duna, a betelepülő rácok mint már volt róla szó kereskedelemből éltek, de nagy hagyománya volt itt a vízimolnárságnak is, ennek állít emléket a Dunán az a múzeumhajó, amin néha még ma is őrölnek lisztet.

dsc02331.JPG

A helyiek biztos tiltakoznának a leegyszerűsítés miatt, de egy kívülálló számára Ráckeve egy utcából áll, ez a Kossuth Lajos utca. Itt található például a régi Városháza, aminek különlegessége, hogy egy nagyon mutatós szecessziós épület, illetve hogy van egy szép, kovácsoltvas erkélyes tornya, ami eredetileg tűztorony volt.

dsc02200.JPGA régi Városházában most a városi járásbíróság működik, az egykori tűztorony pedig kilátóként funkcionál

A Kossuth Lajos utca végén található Ráckeve főtere, a Szent István tér, a Keresztelő Szent János templommal és egy díszkúttal. A díszkúton látható alak János Vitézé, él ugyanis itt egy legenda, ami szerint Petőfi Sándor János Vitéz alakját egy ráckevei jobbágyfiúból lett huszárkapitányról, Horváth Nepomuki Jánosról mintázta.

img_6447.JPG

Bár csak "időszakos" látnivaló, de feltétlen a belvároshoz tartozik a csónakos piac, ami szerda és szombat délelőttönként üzemel a parti sétány és a város harmadik temploma, a református templom környékén. A csónakos piacnak vérbeli piac hangulata van, a nevét pedig onnan kapta, hogy régen állítólag mind az árusok, mind a vásárlók csónakkal érkeztek ide.

dsc02196.JPG

Strand, evezés, wellness

A ráckevei Duna-ág egy 57 kilométeres, zsilipekkel szabályzott Duna-szakasz, vagyis egy holtág. Ennek megfelelően picit más vízügyi adottságokkal rendelkezik mint a nagy Duna, van például homokos strandja a városnak, de ami igazán nagy szám, az a holtág jellegből adódó egyedi élővilág. Kicsit hasonló a környék, a szintén zsilipes felduzzasztással keletkezett Tisza-tóhoz, hisz a vadregényes szigetek között rengeteg a hal (és a horgász), sok a vízimadár, de az Angyal-szigeten például teknősök is élnek nagy számban. Aki szereti az ilyesmit, annak Schrenk József vízítúráit javaslom, nála csónakot is lehet bérelni, de tart túrákat is. 

dsc02221.JPG

Szerintem ennyiből már kiderült, hogy Ráckeve elég jó hely és akkor arról még nem is volt szó, hogy két elég színvonalas wellness hotel is van a városban (Duna Relax/Event és a Termál Hotel Ráckeve), az utóbbihoz pedig kapcsolódik egy élményfürdő is.

Mára ennyi, de aki nem tud betelni Ráckevével, annak alább van egy két perces videóm is, szerintem jól visszaadja azt a hangulatot, amit a városban tapasztaltam.

/Ha tetszett a poszt, további utazási tippekért kövess a facebookon és az insragramon is./  

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr1814142147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.