Hitchcock szerint a zadari a világ legszebb naplementéje
2018. augusztus 19. írta: Gyetván Csaba

Hitchcock szerint a zadari a világ legszebb naplementéje

Zadar az egyik legfelkapottabb horvát település a magyarok körében, ezért nem szorul különösebb bemutatásra. De közben lehet, hogy mégis.

Zadar Budapesttől 620 kilométerre található Dalmácia északi-középső részén. Ha a főszezonban utazunk Horvátországba, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy egyre nagyobb forgalom az autópályán. A fizetős kapuknál az 1-2 órás várakozás sem ritka, épp ezért akinél Horvátország rendszeres uticél, annak érdemes befektetni egy ENC eszközbe, az ENC kapuknál ugyanis szinte sosincs sor, ráadásul így olcsóbb az autópálya-díj is. Én a megallasnelkul.hu jóvoltából idén kibróbáltam és nagyon jók a tapasztalataim.

A 80 ezres Zadar egy modern és egy fallal körülvett történelmi részből áll. Ez utóbbi egy félszigeten fekszik és szinte összes fontos látnivaló itt található.

Zara vagy Zadar?

Bár a város hivatalos neve Zadar, sok helyen írják még mindig Zara-nak. Mindkét elnevezésnek a latin lader (hullámzás) szó az alapja, a rómaiak ezt "zarásították", a horvátok pedig "zadarosították". Egyébként akkor is a Zara elnevezés volt használatban, amikor a város a Magyar Királyság része volt. 

img_9166.jpgZadar Dalmácia történelmi fővárosa egykor a Magyar Királyság része volt

Szent Istvánt 40 év fejetlenség után I. László követte a trónon, vele kezdődött a középkori Magyar Királyság terjeszkedése, Dalmáciát (Zadarral együtt) 1091-ben csatolta a Magyar Királysághoz. 

Az I. Lászlót követő Könyves Kálmánt már itt a szomszédban, Biográdban (Tengerfehérvár) koronázták királlyá 1096-ban. Zadar (akkor Zára) legfontosabb magyar vonatkozású emléke a Szent Mária templom Könyves Kálmán által építtetett harangtornya (ez nem a "nagy" Campanile, de közel van hozzá).

img_9885.JPGA Szent Mária templom és a "Könyves Kálmán"  harangtornya

Róma, Velence, Bizánc

Zadar történelme nagyvonalakban hasonlít a többi jelentősebb horvát város történelméhez: itt is az illírek alapítottak települést, Zadar is volt a Római birodalom, a Magyar Királyság, a Velencei köztársaság, Bizánc, (majd az újabb korban az Osztrák-Magyar Monarchia, Franciaország, sőt Olaszország) része.

Az alcímben azért ezt a három korszakot emeltem ki, mert a mai Zadarban a római, a velencei és a bizánci időkből maradt fenn a legtöbb emlék. Egyértelműen egyébként nehezen meghatározható melyik építmény "kihez" tartozik, mert a legtöbb esetben amit az "egyik birodalom" elkezdett, azt a következő átépítette, vagy hozzáépített, de azért van, ami egyértelmű.

A város mostani labirintusszerű utcaszerkezete például egyértelműen a római korból származik és a történelmi belváros közepén lévő romok is római koriak, itt volt egykor a Forum. Akit egyébként ez a kor mélyebben is érdekel, annak ajánlom a Forum melletti Archeológiai múzeumot, elég látványos kiállításon mutatják be az antik kort.

screenshot_2018-08-19_10_59_39.jpgKilátás a múzeumból a Forumra (és a Szent Donát székesegyházra)

A bizánci időkből való emlék az épp a Forum mellett található Szent Donát székesegyház, ami tulajdonképpen a város jelképének is tekinthető, hisz majd minden Zadarral kapcsolatos kiadvány borítóján szerepel. A román stílusú templom fő különlegességét kör alaprajza adja.

img_9873.JPGA Szent Donát templom a bizánci időkben épült, a IX. században

A templom építtetőjéhez, Szent Donát püspökhöz fűződik egy legenda, miszerint egyszer megjelent Könyves Kálmán álmában és azt kérte tőle, hogy óvja meg a város lakosságát. Ennek a király végülis eleget is tett, hisz csak halála után került Zadar a velenceiek kezére.

A Velencei Köztársaság a középkorban szinte az egész adriai térséget uralta, Zadarban hozzájuk köthető például a robosztus városfal megépítése. A fal egyébként az adriai térség legjelentősebb erődítményének tekinthető és nagyban ennek köszönhető, hogy Zadart soha nem foglalták el a törökök.

img_9040_v2f_2018-08-03_09-41-37_267.PNGA velenceiek által épített városfal

A városfal első számú kapuja a szárazföldi, vagy oroszlános kapu pedig azért tartozik ide, mert ennek a megépítése is egy velencei építészhez fűződik és Dalmácia legszebb fennmaradt reneszánsz emlékének tartják.

img_9050_v2f_2018-08-03_09-54-39_617.jpgA szárazföldi kapu

A velencei reneszánsszal természetesen még sok helyen találkozni a városfalon belül is. 

A "kötelezők"

Zadarban tehát "a lényeg" az egy kilométer hosszú és 500 méter széles félszigeten van. A már említetteken kívül kötelezőnek tekinthető a Szent Anasztázia székesegyház, ami Dalmácia legnagyobb temploma, épp ezért katedrálisnak is nevezik.

screenshot_2018-08-19_11_15_26.jpgA Szent Anasztázia katedrális

A templomhoz tartozik egy 50 méter magas harangtorony (Campanile) is, ahova természetesen fel lehet menni, sőt  erősen ajánlott, hisz a magasból jól átlátható Zadar kusza utcarendszere. 

img_9877_1.JPG

org_dsc05752.JPG

Az újabb kor "kötelezői" közé tartozik a mólónál található tengeri orgona. A tengeri orgona nem más, mint egy márvány lépcsősor, amibe sípokat faragtak így képes "megszólaltatni" a tenger hullámait (a lenti videóban meg is hallgathatjátok).

img_9017_v2f_2018-08-03_09-22-25_017.jpg

Szintén itt a mólónál található "Greeting to the Sun" nevet viselő "napkorong" is. A Greeting to the Sun, azaz a "Köszönet a Napnak" egy hatalmas, szolárpanelekből álló kör alakzat, ami napközben gyűjti az energiát, naplemente után pedig fényjátékba kezd.

screenshot_2018-08-19_11_24_42.jpg

Mindez tehát a mólónál, ott ahol esténként az egész város összegyűlik, hogy megcsodálja a zadari naplementét, amit Hitchckockra hivatkozva a világ legszebbjének tartanak.

img_9876.jpgHitchcock szerint a zadari a világ legszebb naplementéje 

A kötelezőkön túl

Mivel Zadar fontos történelmi hely, múzeumból is van jó pár, de aki valami különlegeset akar, annak ajánlom a Museum of Illusionst, ami egy "mini Csodák palotája" és szinte minden terme az érzékeink "becsapására" játszik.

A Szent Éliás templomról nem esik túl sok szó a Zadarrról szóló kiadványokban, pedig mindenképp érdemes megnézni. Ez egy ortodox templom szintén a Forum közelében (igen, minden itt van:) és egészen elképesztő a belső tere.

img_9878.JPGA Szent Éliás templom belülről

Aki szeret piacozni, az ne hagyja ki a zadari, minden reggel működő piacot sem, már csak azért sem, mert tengerparti városként zadarnak komoly halpiac "részlege" is van. Konkrétan egy egész csarnok és még ha nem is veszünk semmit, akkor is jó bolyongani a sokszor teljesen ismeretlen rákok, halak között.

screenshot_2018-08-19_11_29_47.jpg

Zadar nagyvárosnak tekinthető, azaz klasszikus sziklás dalmát strandra, erdős öblökre itt ne számítsunk, viszont a Kolovare nevű városi strandnak van egy kavicsos része is. A nyitott uszodás rész különlegessége pedig a műugró torony, ahonnan egyenesen a tengerbe lehet ugrálni.

screenshot_2018-08-19_11_32_15.jpg

Mondanám, hogy az igaz "zadar fíling"-hez kihagyhatatlan a céltalan bolyongás a város szűk utcáin is, de aki mindent megnéz, annak lesz ebben része bőven.

img_9874.JPGZadar mediterrán

Evés-alvás

A városfalon kívül nyilván jóval olcsóbbak a szállások, ám azért a történelmi központban sem feltétlen csak horror áron kaphatunk szobát.

org_dsc05714.jpgtiszta Velence

A Contessa Vitali Luxury Rooms-ban például a képen is látható velencei stílusú szobákban alhatunk (akár baldachinos ágyban is) és ügyes foglalással teljesen normál árak is elérhetők. Igaz ez inkább airbnb, mint hotel, de az épület teljesen a központban van. (Ahogy az egyik fenti képen látszik, a mi szobánk például pont a Szent Anasztázia székesegyházra nézett).

Horvátországot nagyon sokan igazán a tengeri ételek miatt kedvelik, természetesen Zadarban is van egy csomó "seafood" étterem. Én azért ajánlom a Restoran Kornat-ot, mert amellett, hogy egészen egyedi a milliője, tényleg kivételes tengeri ételeket kínál. A süllőfilé polentamártással például (a polentamártás miatt!) egészen nagy kuriózum.

img_9867.JPG

img_9868.JPG

A környék

Zadarhoz közel van Sibenik, de Murter és a Kornati-szigetek is, gyerekekkek strandolásra pedig ideális lehet a nagyjából 20 percre lévő Zaton Holiday Resort. Akinek pedig ennyi sem elég Zadarból, annak ajánlom az alábbi, bő 10 perces videót:)

/Ha tetszett a poszt kövess a facebookon és/vagy az instagramon is./

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr7714188639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.