Egy nap a világ egyik legszebb szigetén - utazás Caprira
2017. június 23. írta: Gyetván Csaba

Egy nap a világ egyik legszebb szigetén - utazás Caprira

Capri a világ egyik legcsodásabb helye, ehhez nem férhet kétség. A szigetet a függőleges sziklafalak, a növényzet, az egyedülálló Kék barlang és a mindent körbelengő luxus teszik elsősorban különlegessé. 

Mielőtt belemennék a részletekbe, kezdjük azzal, hogy elhelyezzük Caprit, mert azért a többség tényleg maximum annyit tud róla, hogy egy nagyon szép sziget valahol Olaszország déli részénél és esetleg még a Capri-bogyót, vagy a Capri-mártást ismeri.

capri_gyetvan_turista_szalami.jpg

Capri egy nagyjából 10 négyzetkilóméteres sziget az olasz csizma dél-nyugati sarkánál, Nápoly közelében, az egész sziget tehát kb. akkora, mint egy átlagos budapesti kerület.

Mivel Capri kicsi, egy nap alatt bejárható, így a legtöbben reggel jönnek, este mennek praktikusan Nápolyból, hajóval. A nápolyi bázis már csak azért is okos döntés, mert onnan indulva csillagtúrázva bejárható a környék többi látnivalója: a Vezúv, vagy épp Amalfi, Positano, Sorrento (igen, ezek azok a "dolcevitás" olasz filmekből ismert helyek).

Indulás Magyarországról

A Wizzairnek van közvetlen nápolyi járata, tehát a kiutazás egy szerencsés foglalással jó áron is megúszható, mint ahogyan a kedvező árú hotel is sokszor időzítés és szerencse kérdése. Nápolyban aztán választhatjuk a tömegközlekedést is, de nem túl horribilis áron már autót is lehet bérelni (kb. 7000ft/nap), ami a csillagtúrát bonyolítóknak mindenképp praktikusabb.

Nápoly egyébként engem nem nyűgözött le. Ami a megérkezéskor még izgi dél-olasz nyüzsgés, az pár óra múlva csak millió robogónak, hatalmas káosznak és hangzavarnak tűnik, ehhez jön még a sok szemét és az oltári hőség.

Túl sok látnivaló sincs, viszont azt a keveset se lehet nyugodtan megnézni, mert az ember állandóan arra figyel, hogy ne rabolják ki. A helyiek viszont nagyon kedvesek és segítőkészek, engem például megállított egy hölgy hogy szóljon: nem jól viszem a táskám és megmutatta, hogy kell úgy vinni, hogy ne raboljanak ki:). A város tehát nem a legvonzóbb, viszont a pizza tényleg itt a legjobb a világon és szerencsére ott vannak a környék látnivalói, például Capri.

Nápoly - Capri hajóval

Capri szigetére a nápolyi hajókikötből indulnak hajók viszonylag rendszeresen, de mivel itt mindent nagyvonalúan kezelnek (főleg az időpontokat), célszerű a kiválasztott hajó indulása előtt jóval odamenni, már csak azért is mert a kikötő hatalmas és angolul nem feltétlenül fognak tudni útbaigazítani a dokkok között. Előre tájékozódni azért is érdemes, mert több féle hajó megy a szigetre, a nagyobbak sok turistát szállítanak olcsóbban, míg a kicsik kevesebbet és nyilván drágábban.

A hajóút nagyjából másfél óra, egy darabig a Vezúv látványában lehet gyönyörködni, majd mikor az eltűnik, nem sokra rá feltűnik Capri. Ahelyett, hogy megpróbálnám leírni az élményt, inkább itt ez a kép:

gyetvan_capri_turista_szalami.JPGÉrkezés hajóval a szigetre

A kikötőbe érkezés után célszerű a tömeget követni, mert az valószínűleg a funicularáréhoz (fogaskerekű) tart,  ezzel lehet feljutni Capri településre. A falu első ránézésre nem sokban különbözik egy hangulatos kis tengerparti hegyi falucskától, de aztán amikor rápillant az ember a mini dizájner üzletek árcéduláira, akkor világossá válik, hogy miért nevezik Caprit a luxus szigetének.
gyetvan_capri_turista_szalami_2.JPGCapri település központja

Az élelmiszerboltokban is érezhető ez, egy sima ásványvíz nagyjából 3 euró, úgyhogy célszerű nem ide időzíteni a heti nagybevásárlást. A luxus csodaszép villák formájában is megjelenik, illetve a szállodaárakban is: aki szeretne itt éjszakázni, annak két főre minimum 70-80 ezer forinttal kell számolni. Ügyesen azért ki lehet fogni jó éttermeket és nem olcsó, de itt azért mindenképp illik enni valami "márésat", pl. spaghetti pl. tinthallal, rákkal, capri bogyóval!! és a híres citromos likőrt, a limoncellot sem szabad kihagyni.

Capri egyébként mindig is a fényűzés és a luxus szimbóluma volt és már római korban is menő "beach resort"-nak számított, Tiberius császár egyenesen innen irányította a birodalmat.

Magyar vonatkozású érdekesség, hogy Capri település központjában, épp a buszállomás melletti teret az 1956-os forradalom magyar hőseire emlékezve Piazza Martiri d'Ungheria 1956-nak nevezték el.

56_martirok_tere_capri.jpg

/a képért köszönet Madarász Mihálynénak/

A Kék barlang

Capri legkülönösebb látnivalója a Grotta Azzura, avagy a Kék Barlang. Nagyjából 100 éve fedezték fel a barlangot helyi halászok és a különlegességét az adja, hogy olyan fura fénytöréssel érkezik a napfény a barlangba, hogy a tenger vize kékre festi a falat is. A Grotta Azzurát meg lehet közelíteni busszal is Capri településről, de csónakok is mennek  a bejáratához, ez utóbbi talán azért célszerűbb, mert az oda és visszaút alatt lehet gyönyörködni a sziget szikláiban.

Persze annak is megvan a hangulata, ha busszal megyünk, hisz a helyiek igen extrém bátor módon közlekednek a szűk hegyi utakon és látnivaló a szerpentinekről letekintve is lesz bőven. A buszos verziónál számítani kell egy kis sorálásra a barlang bejáratánál, de ez azért nagyon különbözik mondjuk egy sima bevásárlás utáni pénztárnál való sorbanállástól. Így néz ki felülről a Grotta Azzurra bejárata. (Előtérben a bejutásra váró kisebb csónakok.)

fullsizerender_39.jpgA Kék barlanghoz vezető lépcső

Egyébként már a barlangba való bejutás is tiszta izgalom, hisz annyira szűk a bejárat, hogy a csónakban ülő max 4 embert ilyenkor a csónakos megkéri, hogy feküdjenek hátra, amíg ő egy kötélen szó szerint berántja a csónakot a barlangba. Belül nagyjából olyan az egész, mint bármelyik tavasbarlang, csak kék (éppen ezért mégsem olyan, mint bármelyik tavasbarlang:). 

A barlangos buli hangulatát az is fokozza, hogy a csónakosok mindent megtesznek a borravalóért  jó kedvért, a miénk például folyamatosan olasz slágereket énekelt és egyébként egész szépen:).

gyetvan_grotta_azzurra_turista_szalami.JPG

Hasonló "kék barlang" van Magyarországhoz közelebb is, méghozzá Horvátországban, Bisevo szigetén.

Egyebek

Augustus kertjét is érdmes felkeresni, mert itt kis területen kaphatunk képet a sziget egészen színes és gazdag növényvilágáról, ráadásul a kert teraszáról lehet talán a legjobban fotózkodni a sziget szimbólumának számító Faraglioni sziklákkal.

2015-07-18_17_17_30_hdr.jpg

Ahogy egy vérbeli nyaraló turista nem megy haza sehonnan szelfi nélkül, úgy strandolás nélkül sem, Capri különös formájú, boltíves sziklái között pedig szinte kötelező fürdeni egyet. Túl nagy törölközővel viszont ne készüljünk, mert a kevés "public strandon" nagyon nagy a zsúfoltság, itt megértettem mit jelent a gyakorlatban a zsebkendőnyi terület.

fullsizerender_40.jpg

Adós vagyok még a Capri bogyóval és a mártással: A kapri vagy (capri) bogyó a Capri cserje termése, amit általában ecetben, sóban, vagy olajban tartósítanak. A mediterrán részeken őshonos, ezért hívhatják Capri-bogyónak. Én nem láttam a szigeten, igaz nem is kerestem. A mártást ebből a bogyóból készítik és nem kaporból, ahogy sokan, tévesen gondolják.

Van egy rövid videóm is, semmiképp sem útifilm, inkább néhány telefonnal felvett és összevágott snitt, de a fotóknál szerintem jobban visszaadja a sziget hangulatát ez a 2 és fél perc:

/Ha tetszett a poszt, további utazási tippekért kövess a facebookon és az instagramon is./

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr812611989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása