Mivel Nógrád település a helyszínünk muszáj az elején foglalkozni a Nógrádi várral, amiről az egész megye a nevét kapta, de aztán azonnal ráterek a Vadasparkra.
Nógrád, azaz Új vár
A vár eredeti elnevezése Novi vagy Neu grad volt, ami új várat jelent, ennek ellenére a Nógrádi Vár Magyarország egyik legrégebbi kővára és a 15. századból való.
Igazán nagy csatát nem élt meg a vár, a török is harc nélkül foglalta el, pusztulását pedig egy becsapódó villám okozta, ami épp a törökök által lőszerraktárként használt lakótornyot találta telibe. Ennek a lakótoronynak ma már csak a csonkja látszik, van még egy felújított rondella, viszonylag épségben megvan az egykori kapu és látszanak a fal maradványai is itt-ott. Kihagyni mégsem szabad, ugyanis a várdombról egészen szép a kilátás a környékre, végig látszanak például a Börzsöny vonulatai.
Induljon a safari
A nagyobb állatkertekkel szemben sokan részesítik előnyben a vadasparkokat, elsősorban temészetességük miatt. Egy vadasparkban ugyanis az állatok általában nincsenek szűk karámokba zárva, nagyjából saját közegükben élhetnek és közelebb is lehet hozzájuk kerülni. Cserébe persze nincsenek medvék, zsiráfok, oroszlánok és egyéb egzotikus állatok. Ezek a Nógrádi Vadasparkban sincsenek, "safari fíling" viszont van, ugyanis egy etetőtraktor utánfutójának a platóján járhatjuk be a területet.
A hatalmas, körbekerített 110 hektáros!! (kb 120 focipálya nagyságú) parkban alapvetően vadgazdálkodás folyik, így az őzek, szarvasok, dámvadak, muflonok, vaddisznók természetes közegükben tekinthetők meg.
A "szeánsz", vagyis az etetés minden nap két órával sötétedés előtt kezdődik, ekkor felbőg a traktor, aminek az utánfutóján már ott található a kukorica, zsemle, különböző zöldségek, vagyis az aznapi takarmány. A látogatók is a traktor utánfutójának a platóján ülnek és mivel a helyek száma korlátozott, előzetesen be kell jelentkezni telefonon. (a hétvégék általában jó előre foglaltak, hétköznap azért még elcsíphető közeli időpont, itt a vadaspark honlapja).
Működik a pavlovi
A traktor hangjára általában már gyülekeznek a kerítésnél az állatok és amint behajt a kocsi a park területére, sorra tűnnek fel a fák között a vaddisznók, őzek, szarvasok csoportjai.
Házigazdaként vagy túravezetőként, a tulajdonos, Villányi Péter is ott van általában a platón és ha már ott van remek történeket mesél, ami csak még tovább színesíti a bulit.
Az első, erdei szakasz után a traktor egy hatalmas tisztásra érkezik és emlékszem ettől a látványtól első alkalommal leesett az állam: valahogy így nézhet ki, mikor a mesékben az állatok nagygyűlést tartanak:). A rét tele, de folyamatosan jönnek elő a vadak a fák közül a traktor hangjára. Ilyenkor még az éhes vaddisznók sikítozását hallani mindenfelől, de miután szétszórásra került a takarmány, az egész rét elcsendesül és beleng mindent a nagy össznépi csámcsogás. Ez elég vicces:).
Ekkor a vendégeknek van lehetősége felmászni egy vadászlesre, ahonnan még lenyűgözőbb látványt nyújt a nagy közös vacsora. Mindenképp érdemes (egy lehetőleg) teleobjektíves fényképezőt hozni, mert elég jó fotók készíthetők a lesről.
Amikor mindenki kifotózta, kinézelődte magát, a traktor a vendégekkel egy másik útvonalon elindul vissza a kijárathoz. Lassan elkezd sötétedni is, az állatok pedig ahogy előbukkantak, úgy tűnnek el a fák között. (Ha netán maradt éhes disznó, az nyilván makkal álmodik:)
A környék
Aki össze akarja kötni a safarit valamivel, annak Nógrád megyén belül kifejezetten ajánlom még Vadasparktól nagyjából 40 kilométerre található Bánkot. Bánk első számú neveztessége a palóc Balatonnak is nevezett Bánki-tó, ami annyira felkapott lett az utóbbi időben, hogy már saját fesztiválja is van. A tavon lehet horgászni, fürödni, de a négy csillagos Tó Wellness hotelben akár wellnessezni is. Aki pedig jó pálinkákat akar kóstolni, annak a Bánki pálinkhazát ajánlom, itt végigkóstolhatunk jó pár díjnyertes pálinkát, ha pedig megéheztünk, helyben (kemencében) készült, jó fajta falusi fogások közül választhatunk.
Hirtelen most ennyi, a Vadasparkról van még egy telefonnal felvett és összevágott videóm, nem a legjobb minőség, de kedvcsinálónak megteszi.
/Ha tetszett a poszt, további utazási tippekért kövess a facebookon és az instagramon is./