Egy rövidebb, pár napos kiruccanásra sokaknak azonnal beugrik a környező országokból Bécs vagy Prága, viszont Pozsony neve talán ritkábban merül fel. A következőkből szerintem kiderül, hogy miért gondolom ezt hibának.
A dóm és a vár
Pozsony Budapesttől mindössze két óra és 170 kilóméter távolságra van, jól és gyorsan megközelíthető úticél. A várost mindössze 450 ezren lakják, inkább emberléptékű, mint monumentális, azon kevés fővárosok egyike például, ahol nincs metró. És ami szintén fontos: Pozsony rengeteg magyar vonatkozással rendelkezik.
A Mohácsi csatát követően (pláne miután 1541-ben a törökök Budát is bevették) Pozsony lett Magyarország fővárosa és a magyar királyok koronázó városa is.
A Szent Márton dómban, ami Pozsony legnagyobb temploma és az egyik legfontosabb látnivalója, tizenegy királyt és nyolc királynét koronáztak meg 1563 és 1830 között (Mária Terézia volt a legjelentősebb közülük).
A Szent Márton dóm csúcsán nem is kereszt található, hanem a Szent Korona 150 kilós, 4 méter átmérőjű, aranyozott mása.
A Dóm mellett a Pozsonyi Vár is kötelezően megnézendő látnivalónak számít. A nemrégiben szépen felújított építmény egyébként leginkább egy felfordított asztalra emlékeztet és egy 100 méter magas dombon áll.
Magyar vonatkozás természetesen itt is van bőven: itt őrizték például a Szent Koronát az említett, töröktől terhelt időkben.
Úgy tartják egyébként (és csak megerősíthetem), hogy a vár teraszán állandóan fúj a szél, kárpótlásul viszont kitűnő panoráma nyílik a Dunára.
És ha már Duna: Petőfi Sándor épp Pozsonyban dolgozott országgyűlési tudósítóként, mikor 1843-ban megírta a Távolból című versét: "Kis lak áll a nagy Duna mentében... ", de ez már irodalom. Ami már történelem:)
A belváros
Ahogy a legtöbb középkori várost, Pozsonyt is fal vette körül egykor, ma már ennak a falnak csak a maradványai látszanak. Az óváros viszont szinte olyan mint "újkorában", épp ezért ahogy belépünk, azonnal be is szippant a középkori épületek, szűk, macsaköves utcák, kis éttermek hangulata.
A történelmi belvárosok közepén általában a főteret találjuk, sok esetben a városházával tarkítva. Ez itt sincs másképp, ráadásul itt tényleg tarka a (régi) városháza, hisz több féle építészeti stílus keveredik benne. És ha ez nem volna elég, van egy érdekes legendája is: a falán látható egy kép, amit állítólag maga az ördög festett.
A kék templom
Vannak akik giccsesnek találják a szecessziós épületeket, de nekünk magyaroknak illik kedvelni a stílust, mert Lechner Ödön személyében mienk a szecesszió egyik legnevesebb építésze. Budapesten Lechner nevéhez fűződik az Iparművészeti Múzeum, vagy az Államkincstár épülete, de Pozsonyban is dobott egy nagyot, méghozzá a Kék templommal. Lehengerlő, lenyűgöző, csodaszép... és ezek még enyhe jelzők a templommal kapcsolatban.
A Kék Templom Szent Erzsébet nevét viseli, de egy másik Erzsébethez, Sissihez is köze van: a királynét 1898-ban meggyilkolták, az ő tiszteletére épült 10 évvel később a templom.
Aki eddig nem tudta mi az a szecesszió és ki az a Lechner Ödön, az innentől biztos nem felejti el. Tényleg minden apró részlet stimmel a templomon, még a cserepek is kék Zsolnay kerámiából vannak.
Állítólag valaki egyszer megkérdezte Lechnertől, hogy miért csinálja olyan díszesre a tetőket, ha azokat közelről úgyse látja senki, ő pedig csak ennyit válaszolt: - Dehogynem, a madarak látják.
UFO étterem a híd tetején
Nem csak a madarak nézhetik meg Pozsonyt madártávlatból, hanem bárki. Ehhez ugyanis csak fel kell liftezni a Novy Most nevű híd egyik pillérjének a tetején lévő UFO nevű kilátóba. Pozsonyban egyébként öt Duna híd van, de a Novy Mostot nem lehet eltéveszteni. Egyrészt mert Magyarországól jövet általában "erre hoz a gps", másrészt mert már messziről látszik a híd tetején az UFO. Ami egyébként alapból egy elég menő étterem, de ha nem akarunk enni, akkor a tetőn lehetőség van csak nézelődni is.
Pozsony egyéb látnivalói
És ez tényleg csak a rövid kiadás, mert lenne még persze egy csomó érdekesség: például a Grassalkovich kastély, ami nagyon hasonlít a gödöllőire és ami jelenleg a szlovák köztársasági elnök rezidenciája, vagy a Mihály torony, ami a középkori város egyik kaputornya volt és ami alatt vizsgaák napján babonából némán átsétálnak a pozsonyi diákok, de nem volt szó az Érseki Palotáról sem, ami a város legeszebb klasszicista épülete és ahova a török időkben költözött át az Esztergomi Érsek és hivatala.
Ha egyébként kedvet kaptatok és megnéznétek a várost egy magyar nyelvű idegenvezetővel, akkor Korpás Árpit ajánlom. Ő nagyon vágja Pozsonyt, ráadásul mond majd még egy csomó jó sztorit például a pozsonyi kifliről, Búvár Kundról, a Jó pásztor házáról, vagy megmutatja a szerelmesek sétányát. A végére még néhány fotó annak, akinek ennyi nem volt elég.
/Ha tetszett a poszt, további utazási tippekért kövess facebookon és az instagramon is./