Utazás Rovinjba, ahol egykor kalózok éltek
2017. augusztus 05. írta: Gyetván Csaba

Utazás Rovinjba, ahol egykor kalózok éltek

Rovinj Horvátország egyik legszebb városa, amit a rengeteg látnivaló és az azokhoz kapcsolódó történetek tesznek felejthetetlenné. 

Az Isztria

Horvátországot nagyon felületesen (vagy nyaralói szemmel) két részre szokás osztani. Az egyik rész a nagyjából 400 km hosszú dalmát partszakasz (erről már részben esett itt szó), a másik az ország északi részén lévő Isztriai-félsziget.

A magyarok körében az Isztria nem csak azért népszerű, mert közel van, hanem mert egy pár nap alatt bejárható nagyságú területen nagyon sok látnivaló van (pl: Porec, Umag, Medulin, Opatija, Motovun, Rovinj) és ezek csak a városok, a természeti látnivalókról, tengerpartokról még szó sem esett.

Az Isztria az Adria legnagyobb félszigete, területe 3000 négyzetkilóméter. Ezer éve az illírek voltak az első lakói, de igazán jelentős hatással a római kor volt a területre, ennek az egyik legékessebb bizonyítéka Pula és az Amfiteátrum. A középkorban több száz évig állt velencei uralom alatt a terület, ennek is van számtalan megmaradt nyoma, például a Szent Márk téri Campaniléhez hasonló harangtoronyokkal találkozhatunk szinte minden településen. Később Olaszországhoz is tartozott az Isztria, erre például a máig meglévő olasz településnevek emlékeztetnek (Rijeka - Fiume, Rovinj - Rovigno) majd jött a jugoszláv korszak, 1990 óta pedig Horvátországé a terület ( egy kis északi rész tartozik Szlovéniához).

Itt most részletesen azért Rovinjról lesz szó, mert elég gazdag a történelme, mert talán a legszebb isztriai város és nem utolsó sorban ezt ismerem a leginkább:)

Látnivalók Rovinjban

A Budapesttől nagyjából 500 km-re található Rovinj turisták számára fontos része egy kiálló sziklaszirten található, avagy az óváros egy mini félszigeten helyezkedik el (így különösen jól mutat fotókon).

img_8548.JPG

Ami a megérkezés utáni praktikus tanácsokat illeti: a városba érve az autót célszerű az első lehetőségnél letenni, mert gyalog sincsenek nagy távolságok, ráadásul beljebb már necces, hogy lesz-e hely.

A horvát kisvárosokban az a legjobb, hogy a szűk, köves utcák akkor is hűvösek, amikor amúgy 40 fok van, azaz strandolás helyett/előtt is lehet járkálni. Ráadásul Rovinj sikátorait még kevésbé érik a napsugarak, itt ugyanis a házak egy szinttel magasabbak mint más városokban. Ennek az az oka, hogy a 17. században a környéken pusztító pestisjárvány elől sokan ide menekütek, a helyiek pedig kénytelenek voltak kibontani a tetőket, hogy plusz egy  sznitet felhúzzanak az érkezők befogadására.

dsc04555.JPG

Az utcák hangulata elsőre nagyjából olyan mint máshol, de csak elsőre, pár perc után azonban feltűnik egy csomó egyedi sajátosság: például a tengerben végződő mini sikátorok.

fullsizerender_4.jpgAz utcák kis üzletei sem szokványosak: nyilván itt is megvannak a tipikusságok, de feltűnően sok például a kalózos tematikájú bolt. Ennek az az oka, hogy az említett velencei uralom idejében a város lakosainak egy része halászattal, másik része pedig kalózkodással foglalkozott.

Rovinj egy mini fészigeten fekszik, erről már esett szó, ez a mini fésziget egy mini hegy is egyben, erről még nem. Márpedig, ahol van hegy, ott általában a hegytetőre építik a templomot, így Rovinjban is. 

dsc04614.JPG

A Szent Eufémia templom a város jelképe több okból kifolyólag is. A legfőbb ok maga Eufémia, aki a nagy keresztényüldöző Diocletianus császár idejében élt és halt mártírhalált a hite miatt. A legenda szerint Eufémia szarkofágját miután sokáig nem találták és a tengeren hánykolódott, Rovinjnál vetette partra a víz, azóta ez a szarkofág a templom oltár mögötti részén megtekinthető.

A "városjelképség" másik oka a velencei mintára épült 63 méter magas harangtorony (Campanile), ami az Isztria legmagasabb építménye és Rovinj minden pontjáról jól látszik. Ide mindenképp érdemes felmenni, hiszen a tenger és a város is nagyon jól mutat a magasból.

rovinj_gyetvan_utazas.JPG

A torony tetején egyébként nem kereszt van, hanem Eufémia szobra, ami "szélkakasként" forog és a helyiek szerint ha épp a szárazföld felé néz esni fog, ha a tenger felé, akkor jó idő lesz.

Rovinj a tengerről nézve

A programokat tekintve természetesen egy csomó minden közül lehet választani: van jó pár strand a város környékén, számtalan jó étterem és kávézó, de amit én nem hagynék ki az a hajótúra, a félsziget és a város ugyanis a körbehajózva a legszebb. 

dsc04622.JPG

Több hajós verzió közül is lehet választani: van olyan túra, ami délután 2-kor indul és nagyjából négy óra alatt bejárja a környék összes szigetét és van olyan is, ami este hét körül indul és csak másfél órás. Előbbiről nincsenek élményeim utóbbiról viszont igen: a sunset, azaz a naplemente túrák lényege, hogy miután a hajó megkerülte a félszigetet egy-két kilóméterre kiköt a város partjától és innen lehet aztán bámulni a naplementét.

És a delfineket, merthogy ezek a túrák delfintúraként is hirdetik magukat és nem is teljesen alaptalanul: előzetesen elég szkeptikus voltam, de hosszú várakozás után tényleg feltűnt néhány delfin a tengerben (persze azért nem egy delfinshow:). 

Összefoglalva: Rovinj egy vagy két napra bőven kínál látnivalót és eseményt, aki még nem döntötte el hova indul augusztusban, annak bátran ajánlom. A változatosság kedvéért most két videóm is van, az egyik egy sima Rovinj bemutató, a másik pedig egy Hogyan készül? epizód, amit itt Rovinjban forgattunk és a szardínia halászok életét mutatja be. (Meg a hal feldolgozását, illetve persze némileg Rovinjt is.)

/Ha tetszett a poszt, további utazási tippekért kövess a facebookon és az instagramon is./

 

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr1312703837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása