Utazás Bakuba, a "kaszpi Dubaiba"
2017. november 04. írta: Gyetván Csaba

Utazás Bakuba, a "kaszpi Dubaiba"

Azok a városok, amik elérhetők Budapestről olcsóbb repülőjárattal, gyakrabban kerülnek az utazást tervezgetők látókörébe, így Baku is. Lássuk...

Baku, a kaszpi Dubai

Bakuról nagyjából annyi az átlag tudásunk, hogy a Kaszpi-tenger partján van és annak az Azerbajdzsánnak a fővárosa, ami egy olajban gazdag volt szovjet tagország. Kezdjük is talán az olajjal (földgázzal), ez úgyis mindent "átsző" Bakuban. 

baku_nappal_gyetvan.JPG

"Olajos" történelem: Az ország alatt található földgáz és kőolajmezők akkorák, hogy a második világháború idején a komplett Vörös hadsereg üzemanyagszükségletét az azeri részről biztosították, nem is csoda, hogy az 1991-es elszakadás csak véres harcok árán ment végbe.

Örökmécsesek: Kis túlzással, bárhol leszúrunk egy botot, feltör a földgáz, ez a magyarázata annak, hogy Bakuban  és környékén mindenfelé öröktüzek égnek. Ezek között vannak "tervezettek", mint például a világháborúkban elhunyt katonák emlékére gyújtott hatalmas mécses a Mártírok dombján és vannak "spontán" öröktüzek is, ilyen a Yanar Dag (magyarul lángoló hegy). A fáma szerint ezt egy pásztor lobbantotta véletlenül lángra 50 éve, kezdetben próbálták is eloltani, de ma már annyian járnak a csodájára, hogy Baku egyik legfelkapottabb turisztikai látványossága (amúgy nem az egész hegy lángol, csak a tövében ég a tűz).

gyetvan_tuz_baku.jpg

"Lángolnak" az épületek is: Baku szimbóluma a Flame Towers nevű, három lángnyelvet formázó, nagyon mutatós felhőkarcoló-komplexum, ami éjszaka kivilágítva úgy néz ki, mint egy hatalmas őrláng a bakui éjszakában.

baku_ejjel_gyetvan.JPG

Életvitel, luxus: Ahol olaj van, ott pénz is van és mivel Azerbajdzsán immár maga rendelkezik a hatalmas olajkincs felett, az elmúlt két évtizedben iszonyatos fejlődésnek indult (legalábbis a főváros Baku). Egyre másra épülnek a felhőkarcolók, az utakon a régi Ladákat kezdik felváltani a luxusautók, a shopping negyedben pedig minden világmárka jelen van. 

Olcsó a taxi: A bakui tömegközlekedés nem rossz, de turistaként sokszor a taxizás tűnik a legkézenfekvőbbnek, itt ráadásul túl mélyen nem is kell a zsebünkbe nyúlni, az üzemanyag ugyanis nagyjából feleannyiba kerül, mint nálunk.

Persze az olajkincsnek árnyoldalai is vannak, tájképileg például Baku környéke eléggé lehangoló. Jártam olyan részen, ahol szinte minden telek végében bólogatott egy mini olajkút, de a Kaszpi-tengerről sem igazán tudtam fúrotorony mentes képet csinálni. (A Kaszpi-tengert egyébként tévesen hívjuk tengernek, mivel a vize édes, a helyes megnevezés Kaszpi-tó.)

baku_furotorony_gyetvan.PNG

Ha már ellőttem az alcímben a Kaszpi-Dubait, muszáj összevetni a két várost: Az igazi Dubai még jóval megalománabb (mondjuk van is pár év előnye), de már Azerbajdzsán is bontogatja a szárnyait: 2012-ben például itt rendezték az Eurovíziós dalfesztivál döntőjét és a "pénz nem számít" körítéstől az egész világnak leesett az álla. Aztán, ha minden igaz a Bakuhoz közeli Kazar-szigeteken 2020-ra felépül a világ legmagasabb épülete (több, mint 1000 méter magas lesz), de az is beszédes, hogy az összes állam közül Azerbajdzsán fizette a legtöbbet az aranyért a Riói olimpián: 510 ezer dollárt, 143 millió forintot. (Igaz túl nagy adósságokba nem verte magát az állam, hisz csak egy aranyat nyertek).

Látnivalók

Nem mondom, hogy heteket el lehet bolyongani Bakuban a rengeteg látnivaló között, de 3-4 napra azért van anyag. A városkép egyébként meglehetősen eklektikus: a külső kerületekben a szovjet idők retro lakótelepei vannak túlsúlyban, a belső kerületekben a modernebb részeket találjuk (itt épülnek főként a felhőkarcolók), míg legeslegbelül a régi városmag van. De úgyis mondhatnám, hogy az újabb részek védelmező héjként növik körbe a valamikori Bakut. Ez a rész egyébként nagyon szépen megmaradt, van mecset, minaret, van bazár, a szűk utcákon való sétálgatás olyan, mint egy időutazás ez egykori Perzsiába. Ezer éve egyébként, amikor Bakunak ez a része épült, a terület Perzsiához tartozott. (Azerbajdzsán déli szomszédja Irán).

minaret_flames_baku.PNG

Azt mondják minden nagyobb város piacára érdemes ellátogatni, a bakui piacra pedig egyenesen kötelező, ugyanis Azerbajdzsán déli része olyan jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik, hogy a kesudiótól kezdve a narancson át a gránátalmáig minden megterem (így a piacon minden kapható).

Fél napot el lehet sétálgatni a nagyon szépen kicsinosított tengerparti (tóparti) sétányon is és fél nap minimum kell Baku Váci utcájához, a Nizamihoz is, ami három és fél kilométeres hosszával a világ egyik leghosszabb "shopping streetje".

A fővárosi csillogáshoz képest igen kontrasztosak a Baku környéki, vidéki részek. Itt még elég nagy az elmaradottság, az emberek javarészt mezőgazdaságból, állattartásból élnek, és nem túl modern, pici házakban laknak. A táj kietlen, vagy ha úgy tetszik tipikus kaukázusi, persze ettől még megvan a szépsége.

barlangok.JPG

A Gobustan Nemzeti Park például UNESCO világörökségi terület és elsősorban több ezer évesnek mondott barlangrajzai miatt népszerű és ha már eljüvünk ide, érdemes megnézni a holdbéli tájra emlékeztető híres iszapvulkánokat is.

Nyelv, vallás, kaja

Mivel Azerbajdzsán az elmúlt évszázadok során tartozott a perzsa, az oszmán-török és az orosz birodalomhoz, valamint a Szovjetunióhoz is, nagyon sokszínű ország. A nyelvük a törökre hasonlító azeri, de az oroszt is megérti mindenki. Az emberek nagy része muszlim vallású és nagyjából annyira veszik szigorúan a vallási szabályokat, mint a szomszédos törökök, de közel sem annyira, mint például a szintén szomszédos irániak. Hogy nagyjából érzékeltessem a különbséget: Iránban egy hotelban egyszer tanúja voltam egy beszélgetésnek, ahol az iráni recepciós hölgy arra kért egy azeri lányt, hogy vegyen fel olyan szoknyát, ami a térdét is fedi, mert ami rajta van, az náluk sértő. Vagy például míg Iránban tilos alkoholt fogyasztani, addig Azerbajdzsánban megengedett (és mivel kiválóak a vodkák, ez rendben is van így:).

Államformáját tekintve Azerbajdzsán hivatalosan köztársaság, de a hatalom erősen központosított, a külföldi sajtó rendszerint diktatúraként emlegeti az országot, igaz túristaként ebből maximum annyit érzékelünk, hogy szinte minden sarkon ott virít az elnök, Heydar Aliyev képe.

A sokszínűség egyébként az ételeken is megmutatkozik, szerencsésen keveredik az orosz, a török, és az iráni konyha: jellemzőek a sült húsok (főleg bárány), a sajt és a zöldségek, ráadásul igazi karaván szerájokban is ehetünk, ja és a teakultúrájuk is nagyon kifinomult. 

Mellette - ellene

Összefoglalva Baku mellett szól, hogy elérhető fapados járattal (Wizzair), tehát olcsón kijuthatunk. Bár még Európában vagyunk, ez igazából épp Európa és Ázsia határa, azaz valóban egy más kultúrát ismerhetünk itt meg. Kedvesek az emberek, jók a kaják és Baku mellett szól az is, hogy nagyon odafigyelnek a vendéglátásra: igaz, hogy az egyik legjobb bakui hotelben laktam, de ennek ellenére is feltűnő volt a kiszolgálás színvonala, tényleg úgy tűnt: mindent megtesznek azért, hogy jó hírét vigyék az itt tartózkódó külföldiek az országnak. (Egyébként az 1000 út iroda utaztatott, bátran ajánlom őket, ebben a régióban verhetetlenek)

dsc_1581.JPG

Ellene: Olcsó a repülőjegy, viszont elég szerencsétlen az indulási időpont, hisz éjjel utazunk, ráadásul csak 4 órát, ami alatt még az sem igazán tud a gépen aludni, akinek amúgy ez menne. (így az első napot kint vagy végigalusszuk, vagy végigásítozzuk). Az sem kifejezeten előny, hogy hiába tudjuk megvenni magunknak a repülőjegyet, a kiutazáshoz vízum kell és bár túl nagy bonyodalommal nem jár az ügyintézés, de akkor is... És végül azt sem árt tudni, hogy Bakuban elég hideg tud lenni, azt mondják a város neve is a Bad-Kube, szóösszetételből származik, ami magyarul annyit tesz: "a város, ahol szelek fújnak.", szóval inkább tavaszra-nyárra időzítsük a látogatást. Én mondjuk egy tipikus szürke novemberi időszakban voltam, de szerencsére a mindenfelé felbukkanó lángok megszínezték Bakut.

/Ha tetszett a poszt, további utazási tippekért kövess a facebookon és az instagramon is./

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr8012881368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása